Jakus Imre: Egy tenyérnyi felhő

I. Egy tenyérnyi felhő

Írta: Jakus Imre (Harangszó - kiadás, Győr, 1941) Az alábbiakban írói vénával megáldott egykori lelkipásztorunk könyvét közöljük. Jakus Imre arról ír, hogyan nyert indítást az esőért könyörgő Illés példájából egy vakmerőnek tűnő vállalkozásra. Éspedig arra, hogy a nincstelen evangélikus hívek számára otthont teremtő építkezésbe fogjon - akkor, amikor az áldás esőjének kósza fellege sem látszódott még a horizonton.

Egy tenyérnyi felhő

 

Egy finn lelkész volt a vendégünk.

Hortobágy felé robogott velük a vonat.

A magyarok kíváncsian várták, milyen hatást tesz reá a puszta.

Megmutattak neki már mindent.

Látott nagyszépségű városokat, apróházú, tiszta falvakat, látta az Országházat, a mesefényben ragyogó esti Citadellát, Lillafüredet, látott már mindent, amit a magyar föld szépsége mutatni tud.

Ámulatból ámulatba esett.

Utoljára maradt a puszta.

Aztán megérkeztek.

A napfényben délibáb rezgett, s olyan közel jött hozzá egy megfordított messze falucska képe, szinte kedve lett volna beléje futni. Szemei előtt száguldó ménesek rohantak, csikósok kibontott karikása súgott, látott nagybajszú, örökméltóságú, subás juhászokat rádőlni a görcsös segítőtársra, míg körülöttük, mint fehér felhők az égen, gomolygott a nyáj. Mikor kísérői gondolták, hogy szemébe szedhette már a látnivaló világot, megszólalt köztük Isten embere: Túróczy Zoltán.

Ígyen kezdte.

Testvér, ha azért jöttél közénk, hogy megismerd a népedével rokon magyar lelket, hogy keresztültekintsd a földünket, az elmúlt hetek alatt ez módodban állott. Láttál már mindent.

Érdekelne bennünket, mi tetszett neked legjobban Magyarországon?

A hortobágyi vendég elgondolkozott.

Szinte látszott az arcán, lehunyt szemén, hogy gondolatban végigfut a látott szépségek során, aztán kinyitotta okosnézésű, szürke szemeit, és egyszerűen, megfellebbezhetetlenül ejtette ki a szót: ez a puszta.

Várható felelet volt.

Németországban magam is meggyőződtem arról, milyen varázsa van külföldiek előtt a "puszta" szónak. Láttam embereket, százakat és százakat lélegzetvisszafojtva, moccanás nélkül ülni a fényes moziházakban, amikor "puszta-filmet" pergetett a vászon.

Figyelgettem ilyenkor az arcokat.

A film hatása alatt eltűnt a kirívó germán öntudat, a lelkek egyszerűek és gyermekiek lettek, az előttük pergő élet ősi jó íze visszalopta szíveikbe a német élettől messzire lökött romantikát, megfogta őket a puszta varázsa, és egész valójukból kiáradt a vágy: jó lenne egyszer látni a pusztát!

Csoda-e hát, ha a finn lelkészt is megejtette a puszta varázsa?

Valaki megkérdezte tőle, miért tetszik annyi szépség közül ez a kiégett, kopár puszta?

A válasz nem várt és meglepő volt.

Látjátok, a mi országunk is szép, gazdag föld. Vannak dómjaink, meseszép városaink, hósipkás hegyeink, az ezer tó országa szép, ó, csodaszép ország, de ott sehol sem látszik olyan nagynak, olyan határtalannak, olyan végtelennek az Ég, mint itt a magyar pusztán. Itt a legnagyobb az Ég.

Ezt az írást én is azért küldöm a magyar szívek felé, hogy sorain, történésein és egész lelkén keresztül lássék nagyobbnak, csodálatosabbnak előttünk az Ég!

Aki a kezébe veszi, és olvasni kezdi ezt a kis könyvet, gondoljon arra, hogy írójának semmi szerepe sincs a leírt dolgokban, eszköz csupán, akinek méltatlan személyét választotta ki az Isten arra, hogy bizonyságot tegyen az olvasó előtt a nagyobb Égről, ami felette ragyog.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2017. augusztus »
augusztus
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031