background image
„Örvendj nagyon, Sion leánya,
ujjongj, Jeruzsálem leánya! Kirá-
lyod érkezik hozzád, aki igaz és
diadalmas, alázatos, és szamáron
ül, szamárcsikó hátán.”

Zakariás próféta könyvéből vett
Igével szeretném megnyitni minden
kedves olvasónk számára az idei
adventi időszakot. Luther Márton
Jer, örvendjünk keresztyének! című
áhitatos könyvéből kapcsolódik
hozzá magyarázatunk.
„Valóban Király, de szegény, -
nincstelen. Éppenséggel nincs királyi
ábrázata, ha csak a földi királyok
külső pompáját keresed rajta.
Pompát, várat, házat, pénzt és
jószágot a földi királyoknak engedi
át. Ám egyenek, igyanak, öltözköd-
jenek és építsenek fényűzőbben,
mint egyebek. Ahhoz úgysem
értenek, amit ez a koldus – király
tud. Krisztus segít; nemcsak egy bűn
ellen, hanem minden bűnöm ellen,
nem is csak az én bűnöm ellen,
hanem az egész világ bűne ellen.
Azért jön, hogy elvegye, - nemcsak a
betegséget, de a halált is, nemcsak
az enyémet, hanem az egész világét.
Mindezt azért mondja a próféta Sion
leányának, azaz a gyülekezetnek,
hogy meg ne botránkozzon a Király
nyomorúságos jövetelén, s csukott
szemmel, nyitott füllel ne a szegé-
nyes bevonulásra nézzen, hanem
hallgasson, hallja meg azt, amit erről
a koldus – királyról hirdetnek. Mert
látni csak a szegénységet lehet, -
hogy nyeregtelen szamáron,
sarkantyú nélkül úgy vonul be, mint
egy koldus. De hogy magára veszi
bűneinket, megfojtja a halált, s
szentséget, üdvösséget, - örök életet
ad, azt látni nem lehet.
Ezt tehát hallani és hinni kell.”
E gondolatok zárásaként álljon itt
egy kedves énekünk második vers-
szaka, amely Jézus visszajövetelének
készenlétben való várását segíti szá-
munkra elő.
Gyermekként jött égi lény,
Glória nélkül érkeztél.
Te szolgáltál minekünk,
Halálod által élhetünk
Szolgálni Ő megtanít,
Szívünknek trónján Ő lakik,
Ha fölvesszük más baját,
Akkor szolgáljuk Őt, magát.
Íme, az Úr, szolga Király,
most minket hív, kövessük hát!
Hozzuk elé szívünk hódolatát,
imádjuk a szolga Királyt!
Áldott adventi napokat kíván ezen
sorokkal:
Váraljainé Melis Orsolya
Húsvéti gyermekklubok
Április 10-én Nagylókon, 14-én
Sárszentmiklóson tartottunk húsvéti
gyermekdélutánt hittanosaink számá-
ra. Bibliai lecke, éneklés, játék, kéz-
műves, süti, - kell-e még valami
más?
ÉletMűhely Nagylókon
Április és június között Nagylókon is
megrendeztük az ÉletMűhely c.
tízrészes evangélizációs sorozatun-
kat a helyi Művelődési Házban.
Örültünk a nyugdíjasok, óvónők és
pedagógusok egyre mélyülő közös-
ségének.
Előadás pedagógusoknak
Pedagógusoknak szerveztünk előa-
dást a Mészöly Géza Általános Isko-
lában április 25-én. A vetítettképes
előadás témája a gyermekeinket
veszélyeztető korszellem, ill. a fe-
gyelmezés volt. Előadónak a Győr-
Sopron Megyei Pedagógiai Központ
egyik hitvalló munkatársát, Mayer
Zoltánt
hívtuk meg.
Egyházmegyei csendesnap
Május 28-án Bakonyszombathelyen
megrendezett egyházmegyei pünkös-
di csendesnapon gyülekezetünk
ÉletMűhelyben aktív tagjaival
mutattuk be a programot a
nagyszámú érdeklődőnek.
HÍRLEVÉL
2007. Advent
HÍRLEVÉL
Sárbogárd-Sárszentmiklósi Evangélikus
Egyházközség
2007. Advent
Adventi
gondolatok
Ez történt
Húsvéti számunk tartalmából:
Adventi gondolatok
Ez történt
Közeljövő eseményei
Fafaragók
Több, mint statisztika
Gyülekezeti központ
Karácsonyi vers
Hittanosok
Ünnepi istentiszteleti rend
background image
Nagybörzsönyi gyermektábor
Az év talán legtöbb szervezést
igénylő programja volt az egyhetes
nagybörzsönyi gyermektábor július
utolsó teljes hetében. Húszegynéhá-
nyan vágtunk neki bérelt autóbusszal
a Börzsönynek, ahol egy evangélikus
vendégházban, a Reménység Házban
szálltunk meg. Itt a délelőtti gyer-
mekfoglalkozások után minden nap
túrázni mentünk hazánk egyik
legszebb hegységében. A túrák leg-
forróbbika a Nagy Hideg-hegy
megmászása volt. Alig lehet felsorol-
ni az élményeket: erdei kisvasút,
drótkötélpálya, számháború, ping-
pong, finom ételek... Köszönjük a
gyülekezet kísérő tagjainak a sok
segítséget!
Kerti parti
Idén is megtartottuk a Posta utcai
kiskerti partit. Filmnézés, hús-,
szalonna- és virslisütés, jó beszél-
getés, piknikhangulat, szép idő... Jó
volt ez az augusztus 17-e!
ÉletMűhely Sárszentmiklóson
Néhány napja fejeződött be a több,
mint két hónapon át tartó sárszent-
miklósi ÉletMűhely-sorozat. Remél-
jük, hogy az új résztvevők is kedvet
kapnak a folytatáshoz, és együtt,
velünk maradnak.
Országos evangelizáció
Október első szombatján elvonatoz-
tunk a Deák-térre is, hogy az ország
minden részéről érkező evangélikus
testvéreinkkel töltsünk el egy teljes
missziói napot. „Én vagyok az út, az
igazság, és az élet
” - ez a jézusi
önvallomás volt az igehirdetések,
beszélgetések középpontjában. Kü-
lön érdekesség volt Budai Ilona,
Magyar Örökség- és Széchenyi-díjas
népdalénekes, ill. Dr. Csókay András
idegsebész tanúságtétele.
Fafaragó kiállítás
Váraljai Péternek, gyülekezetünk
presbiterének hobbija a fafaragás.
Ebből – no és életre keltett
fahasábjain keresztül önmagából –
mutatott be egy kis ízelítőt
szeptember 10-én a miklósi
parókián. A sokak figyelmét
megragadó kiállítás nyomán fafaragó
kör is indult, Pétert pedig a Városi
Könyvtár hívta meg kiállításának
bemutatására.
Egyházmegyei kórustalálkozó
Nem gondoltuk volna, hogy a
meglehetősen szerény infrastruk-
túrális feltételek ellenére ennyire jól
szervezett, minden igényt kielégítő,
maradandó esztétikai és lelki
élményt nyújtó egyházmegyei
kórustalálkozónak adhat otthont
gyülekezetünk október 14-én. Talán
még soha nem történt ekkora
összefogás annak érdekében, hogy
felosszuk magunk között a
lebonyolítás bokros teendőit. A
bakonycsernyei, a csákvári, az
oroszlányi, a sárbogárdi kórusok, ill.
a lajoskomáromi fúvósok tagjai és a
szép számú érdeklődők teljesen
megtöltötték a miklósi templomot –
nemcsak emberekkel, hanem
gyönyörű énekkel és zenével.
Reformáció heti sorozat
Október utolsó öt napja is emléke-
zetes marad azoknak, akik részt
vettek a miklósi reformátusokkal
közösen szervezett reformáció heti
sorozaton. Akik és amik megörven-
deztettek bennünket: A lajoskomáro-
mi Szemerei család Szemek nevű
énekegyüttesének lelkünk mélyét
megérintő előadása, a református-
evangélikus közös istentisztelet a
miklósi templomunkban, Dr. Szabó
Dániel
előadása a mai világban
történő keresztyén ébredésről, Szabó
Imre
lelkész visszaemlékezése
Ravasz László egykori püspökre, ill.
a két felekezet saját, reformációi
ünnepi istentisztelete.
Ravatalozók átadása
Nem kifejezetten gyülekezeti alka-
lom, hanem a városunk felé történő
szolgálat volt az alsótöbörzsöki és a
sárszentmiklósi temető ravatalozójá-
nak ünnepélyes átadása ökumenikus
istentisztelet keretében november 1-
én. Mi, evangélikusok, egy-egy
verssel és szép énekkel hirdethettük
a feltámadás reménységét Jézus
Krisztusban.
Adventi ÉletMűhely-sorozat
Nagylókon
Hosszabb szünet után megérett az
idő a nagylóki életműhelyesek talál-
kozójára. Kis teázással egybekötött
beszélgetéssel, vetítettképes előadás-
sal és annak megbeszélésével készül-
hetünk lelkileg karácsonyra decem-
ber első három keddjén 17 órai
kezdettel az Általános Iskolában.
Minden tavaszi életműhelyest és
érdeklődőt szeretettel várunk!
HÍRLEVÉL
2007. Advent
Közeljövő
eseményei
background image
Adventi gyermekdélután
Hittanosaink számára ádventi gyer-
mekdélutánt tartunk, ahol egyrészt
előadják karácsonyi műsoraikat,
másrészt ajándékokat készítenek
hozzáértő felnőttek segítségével.
Mindezeken túl játék, éneklés, üdítő
és ropogtatnivaló várja őket és
érdeklődő szüleiket, nagyszüleiket. A
gyermekdélután időpontja: december
22. (Sárszentmiklós, régi parókai
fűtött helyisége), ill. december 23
(Nagylók, Általános Iskola).
Mindkét alkalom 14 órakor kezdő-
dik.
Adventi evangelizáció
Megjelent az Isten üdvözítő kegyel-
me minden embernek
” (Tit 2,11) -
ezt az Igét választotta szolgálata
mottójául Balavány György újságíró,
református presbiter az idei ádventi
evangélizációs sorozat meghívott
szolgálója. December 13-15 között,
este 6 órai kezdettel várunk
mindenkit a sárszentmiklósi régi
parókián.
Októberben hétfőnként fafaragó
szakkört indítottunk a miklósi
parókián 9-10 év körüli fiúk részére
néhány felnőtt segítő közremű-
ködésével. Mindenki saját faragó
késével állhatott neki az ékfaragás
elsajátításának. Puha fafajhoz tartozó
hársfából igyekeztünk egy szép
tükörkeretet készíteni karácsonyra.
Jó volt látni azt az örömöt a fiúk
arcán, amikor a dekopír fűrészel
maguk vághatták ki a keret formáját,
majd csiszolhatták, véshették,
ragaszthatták.
Szeretném, hogy a fiúk megta-
nulják, csak a pontos, kitartó munká-
nak van látható, szemet – lelket
gyönyörködtető eredménye. Az alko-
tás öröme egy szépen formálódó
közösségben megsokszorozódik, s
egymás segítésében kiteljesedik.
Végül néhány résztvevő rövid
felelete a nekik feltett kérdésre:
Miért szeretsz hétről hétre részt
venni a fafaragó körben?
Andris: - Mert akár felnőttként majd
ez segíthet a pályaválasztásomban.
Ákos és Dani: Karácsonyi ajándékot,
és más tárgyakat készíthetünk
szüleinknek.
Márk és Előd: A közösség is jó,
örömmel jövünk.
További kitartó, örömteli közös
alkotást kívánok!
Váraljai Péter (Péter bácsi)
Érkeztek:
Április 15-én megkereszteltük
Bőjtös Benedek Árpád kistestvérün-
ket, Bőjtös Attila és Fűke Veronika
elsőszülött gyermekét.
Június 10-én Csőgör Dániel kistest-
vérünk, Csőgör Lajos és Katona
Márta második gyermeke részesült a
keresztség szentségében.
Eggyé lettek:
Gyülekeztünk két tagja, Váraljai
Péter
és Melis Orsolya kérték házas-
ságukra Isten áldását a sárszent-
miklósi templomban június 30-án.
Isten áldja a szolgáló ifjú házaspárt!
Távoztak:
Az elmúlt egyházi esztendőben hét
alkalommal álltunk elhunyt testvé-
reink koporsója mellett. Eltávozó
testvéreink: Ravasz Istvánné sz.
Ritecz Rózsa, Szeip Sándor, Mészá-
ros József, id. Filip Pál, Steitz Ádám,
Bottka József, és Szuper György
.
Hosszú munka, tárgyalások, engedé-
lyeztetés és pályáztatás után két
kitűnő pályázó között kell
döntenünk, hogy kit bízzunk meg a
sárbogárdi gyülekezeti központ
építésének kivitelezésével. Decem-
ber elején ül össze az Országos
Presbitérium, amely elbírálja a
sárbogárdi támogatási kérelmet, és
dönt a finanszírozás lehetőségeiről.
Bízunk kedvező döntésükben,
amelyet sajnos nagymértékben
befolyásol az Evangélikus Egyhá-
zunkat is érintő csökkenő, ill.
elmaradozó költségvetési támogatás.
Csak a testület döntése után tudjuk
folytatni a tárgyalást a két vállalko-
zóval.
HÍRLEVÉL
2007. Advent
Fafaragók
Több, mint
statisztika
Gyülekezeti
központ
background image
Bódás János: Békesség néktek!
Egy gyermek született ma,
Zeng boldog angyalének
A betlehemi éjben:
"Békesség néktek!"
Hallgassanak az átkok,
A lázadó "miért"-ek.
Emberré lett az Isten
- Békesség néktek!
A szeretet szállt földre,
Hogy egymást szeressétek
S egymásba is az Istent.
- Békesség néktek!
A jóság öltött testet:
Ne gyilkoljatok gépek,
Se nyelv, se kés, se fegyver...
- Békesség néktek!
A tisztaság ragyog fel:
Vad lázai a vérnek
A lelket ne emésszék.
- Békesség néktek!
Nem húzhatnak már porba
Rút testi kötelékek,
Megistenülhetsz ember!
- Békesség néktek!
Megistenülhetsz ember,
Mert Isten emberré lett.
Fogadd be az örömhírt:
- Békesség néktek!
Egy gyermek született ma,
Zeng boldog angyalének
A betlehemi égen:
- Békesség néktek!
Mészöly Géza Általános Isk.: Resch
Gábor, Resch Anna, Ambrózi Miklós,
Marton Nikolett
Sárszentmiklósi Általános Iskola:
Rehány Tamás, Szeip Ábel, Oszlánczi
János, Krajczár Nóra, Tanhauser Ernő,
Kovács Dániel, Szeip Dominik
Szent István Általános Iskola:
Szőnyegi Dávid, Szőnyegi Bence,
Potesz Dominik, Siklósi Balázs
Nagylóki Általános Iskola: Makkos
Anna, Denkó Eszter, Németh-Nagy
Noémi, Farkas Dóra, Csibrik
Annamária, Tóth Lilla, Szabó Roland,
Szabó Máté
Nagylóki Óvoda: Répási Eszter,
Répási Nóra, Farkas Gréta, Puha Erik,
Szabó Barnabás, Huszár Anna, Kapás
Ákos
Zengő Óvoda: Gazsó Anna, Csőgör
Klaudia, Asbóth Adél
Kossuth Zsuzsanna Általános Isk.:
Bolvári Gábor, Bolvári Andrea,
Buchalter Rita, Oláh István, Lakatos
Márk, Jakab Zsanett, Puha Eszter,
Bodnár Georgina
Petőfi Sándor Gimnázium: Leszák
László, Németh Éva, Makkos Bence
HÍRLEVÉL
2007. Advent
Karácsonyi vers
Hittanosaink
Vasárnapi istentisztelet
Sárbogárd (Posta u. 5.) 09.00
Sárszentmiklós(Közt.u.200) 10.30
Nagylók (ref. templom, hónap páros
vasárnap 15.00)
Mezőfalva (ref. imaház, hónap 3.
vasárnap 14.00)
Rendszeres alkalmak
Műhely-titkok: kedd 18.00
Sárszentmiklós (januártól
folytatódik)
Imakör: szerda 17.00 Sárbogárd
Énekkar: szerda 18.00 Sárbogárd
Bibliaórák: péntek 15.30 Ref. Id.
Otthona; péntek 18.00 Sárbogárd
Hittan
Aprajafalva Óvoda: kedd 8.30
Nagylóki Óvoda:kedd 11.00
Zengő Óvoda: péntek 8.30
Mészöly G. Ált. Isk.: péntek 11.50
Szent István Ált. Isk:szerda 11.50
Sárszentmiklósi Ált. Isk: szerda
12.50 (3-6.o.); péntek 12.50 (1.o.)
Nagylóki Ált. Isk: kedd 11.50 (1-
4. o.); péntek 12.50 (6. o.)
Kossuth Zs. Ált. Isk: péntek 14.10
Petőfi S Gimn.: kedd 14.15
(kisgimi); 15.00 (nagygimi)
Karácsonyi ünnepkör
istentiszteleti rendje
Sárbo-
gárd
Sárszent-
miklós
Nagy-
lók
Karácsony este
(dec.24.)
15.30
17.00
-
Karácsony
ünnepe (dec.
25.)
09.00
10.30
-
Karácsony 2.
napja (dec. 26.)
09.00
10.30
15.00
Karácsony
utáni vasárnap
(dec. 30.)
09.00
10.30
-
Óév este (dec.
31.)
16.30
18.00
15.00
Újév (jan. 1.)
9.00
10.30
-
Vízkereszt
ünnepe (jan.6.)
15.30
17.00
Figyelem!
Gyülekezetünk honlapján nyomon kö-
vethetők a legfontosabb hírek, képes
beszámolók, leölthetők az elhangzott
prédikációk, és még sok egyéb is meg-
található.
http://sarbogard.lutheran.hu
Sárbogárd-Sárszentmiklósi Evangélikus Egyházközség
700 Sárbogárd, Posta u. 5. http://sarbogard.lutheran.hu
Bőjtös Attila gyülekezeti mtárs 0620-824-6760 Attila.Bojtos@lutheran.hu
Köszönjük anyagi áldozatát
mindazoknak, akik adománya-
ikkal hozzájárultak a gyüleke-
zetben folyó lelki munkához, ill.
már befizették az idei
egyházfenntartói járulékot.
Szeretettel kérjük e vállalt köte-
lességüket még nem teljesítő
testvéreinket, hogy mihamarabb
pótolják a járulék befizetését.
Megtehetik személyesen, ill. a
gyülekezet számlaszámára kiál-
lított sárga csekken.