Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?
 

Templomaink

Amikor az evangélikus templomot említi valaki, Sárbogárd - szerintünk - legszebb épülete jut eszünkbe.

 Valójában a település déli részén, Sárszentmiklóson áll ez a vörös, kézzel fejtett kövekből rakott templom, melynek születésén 1870-ben bábáskodott az akkori gyülekezet. Azóta 138 esztendő telt el, és a gyülekezet erejéhez mérten igyekezett gondoskodni az épület állagának megóvásáról. Utoljára 2008-ban volt nagyszabású felújítás.
A templom tornyában három harang lakik - hogy a jól ismert rádiós kifejezéssel éljek. Őseik közül kettő az I. világháborúban "hadba vonult", ám a gyülekezet önkéntes adakozásából néhány évvel később megérkezett a két új társ is. Azóta szólongatják rendületlenül vasárnapi istentiszteletre a környék evangélikusait.

A gyülekezet Bogárdon élő tagjai sincsenek templom nélkül. Igaz, hogy csak 1949 óta áll, és hogy korábban kovácsműhely volt, mi mégis nagyon szeretjük ezt a Sárbogárd szívében lévő kicsi kis "ékszerdobozt". Méretét éppen ránk szabták; belső terét kedves fafaragások teszik barátságossá és meghitté.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2017. augusztus »
augusztus
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031