Napokig kétségek közt voltam. A felhőtelenség nem azt jelenti-e, hogy emberi terv és álom az egész? Ha a farizeusok jelt kértek, én is kérek!

És ekkor beállított hozzám Kilenc, a cigány. Cimbalmos a miklósi bandában.

"Úgy hallottam, hogy tavaszra házakat épít az egyház, eladnám, kéremalássan, a házhelyemet. Tessék megvenni. Nagy jót tenne vélem, ha megszabadítana tőle, tisztelendő úr, mert úgyse igen tudom én azt bevetni, kenyér meg kell. Régebben ilyenkor javában nótáztunk a lagzikon, valami mindig csak csurrant-csöppent, de most megmásolt a világ."

Elnéztem ezt a füstös, fekete embert és arra gondoltam, mit szólna az öreg, ha tudná, hogy nincs a kezemben egy lyukas fillér sem. Hanem azért a markába csaptam, és megkötöttük a szerződést. Úgy egyeztünk, hogy a házhely árát két hét múlva egy összegben fizetem.

A napok múltak, de pénzt csak Tőle kértem, emberektől még nem. A hetedik napon aztán megjött a felhő. Egy tenyérnyi! Az ország különböző részeiből érkezett a pénz, egy fillérrel sem több vagy kevesebb, mint a lekötött házhelynek a vételára.

Örültem ennek, madarat lehetett volna fogatni velem, de a sátán azért sátán, hogy beleszóljon az örömömbe. Eszembe jutott, hogy a házhelyet telekkönyvileg át is kell írni, az átíró főjegyzőnek pénz jár, ami megint csak nincs. Ekkor még nem tudtam, hogy a szegényeim falujához nem sok közöm van már, mert az én uram annak sorsát kezébe vette.

Csak akkor győződtem meg erről, mikor hazafelé tartottam a miklósi községházáról. Ott benn ugyanis váratlan dolgok történtek. Községi főjegyzőnk, a híres kuruc Tyukody vérből származó Géresi Suta István így szólt hozzám: "Úgy érzem, bűn lenne, ha pénzt fogadnék el, ne is tiltakozz, az ilyen adásvételi szerződéseket most és mindig megcsinálom pénz nélkül, Isten nevében. Mondom, ne is köszönd, ezt így kell tennem."

Isten nem küldött pénzt, mert nem volt rá szükség.