Leírtam már, hogy két püspököm is elhalasztotta a gyűjtést. Ez a két elhalasztás kiálmodott két ház volt. A házaknak már gazdát is adtam. De sokszor van úgy, hogy mi eltervezünk valamit és az Isten végez.

Nem épült meg akkor még a dunántúli, Tiszán inneni ház, de helyette más oldalról hajolt hozzánk az Isten.

Egy tízfilléres postai levelezőlapot kaptam, a kézírás ismeretlen; kitől jöhet? Az írója Gaudy László igazgató úr volt, aki arról számolt be kurta pár sorban, hogy a pesti kisdiákok fölépítenek három házat. Már együtt is a pénz, utazzam fel érte.

Hát, kedves olvasóm, ha ebben sem látod meg az Isten csodatévő kezét, akkor dőre és vak vagy.

Felépült a negyedik ház.

Felépült az ötödik is. Vert és ver a zápor mindaddig, míg Isten fel nem építi az ő faluját. Megnyíltak a kapuk, Győr, Nyíregyháza s a Dunán inneni egyházkerület ősz püspöke is szélesre tárta előttem a gyülekezetek ajtait. A zápor, mondom, zuhog, de az építő nem én vagyok.

Illés a tenyérnyi felhő láttán sietve szállott alá a hegyről, hogy meg ne késlelje az eső. Vissza se nézett a Hóreb-hegyére, nem is kutatta kémlő szemeivel a tenyérnyi felhő elterülését, haladt, sietett, futott előre, hogy el ne áztassa a zápor.